2010. október 31., vasárnap

Mai finomságok

Ma ebédre (lévén vasárnap) valami különlegeset szerettem volna készíteni a férjemnek, aki imádja a hasát. Leves gyanánt a közös kedvenc, francia hagymaleves készült, a második pedig, igazi, saját kézzel készített raviolli lett. A levest nem fényképeztem le, mert megmondom őszintén, hogy az üvegvájlingban, amit leveshez használunk (merthogy jó sok fér bele) nem mutatott túl elegánsan, de a receptet leírom, mert egy kicsit más, ahogy én készítem. Na de lássuk a finomságokat.

Francia hagymaleves, ahogy én készítem

Hozzávalók:
1/2 kg vöröshagyma
15 dkg póréhagyma
50 g vaj (kocka Ráma)
1 liter húsleves, de a leveskocka is megteszi
2 ek liszt
só, bors
2 dl tejszín
ementáli sajt, és pirított zsemlekocka a tetejére

A vajat egy edényben megolvasztjuk, majd belerakjuk a szeletekre vágott vöröshagymát. Üvegesre pároljuk, majd meghintjük 2 evőkanál liszttel és felöntjük az 1 liter húslevessel. sózzuk (ezzel óvatosan bánjunk, mert a leveskockából készített lé elég sós, de a tapasztalatom, hogy így sem lehet elhagyni a sózást), borsozzuk, majd a hagymát puhára főzzük. Ha ez megvan, akkor botmixerrel lepépesítjük és beletesszük a karikákra vágott póréhagymát. Ezt puhára (de nem szétfőzni) főzzük, és belekeverünk 2 dl tejszínt. Tálaláskor a tányér aljába reszelt ementáli sajtot teszünk, a leves tetejére pedig pirított zsemlekockát szórunk. Voila...

Ricottás-spenótos raviolli

Hozzávalók:
A tésztához:
40 dkg liszt (én finomliszttel készítettem)
4 tojás


Töltelékhez:
25 dkg ricotta
15 dkg spenót (én frisset használtam, és megérte)
10 dkg parmezán (én ementálit tettem bele)
só, bors
2 gerezd fokhagyma

A szószhoz:
2 gerezd fokhagyma
1 doboz hámozott paradicsom konzerv (én Daytona-t használtam, szerintem a legjobb)
só, bors
bazsalikom
1 ek cukor
olaj

A tetejére füstölt sajt

A tésztát az adott anyagokból meggyúrjuk, majd ha már szép homogén, akkor letakarva 10-15 percet pihentetjük. Amíg pihen elkészítjük a tölteléket. A fokhagymát felaprítjuk, és egy kevés olajon megdinszteljük, majd beletesszük a spenótot. Sózzuk, borsozzuk és összeforraljuk.
Ha kihűlt a spenót, akkor összekeverjük a ricottával és a sajttal.
Következik a szósz, amihez 2 gerezd fokhagymát aprítunk, és olajon megdinszteljük. Hozzáöntjük a paradicsomkonzervet, sózzuk, borsozzuk, belekeverjük a cukrot és a bazsalikomot. Összeforraljuk.
Ha a tészta kész arra, hogy kinyújtsuk és megtöltsük, akkor kb 2 mm vékonyra nyújtjuk. Ne szégyeljük a férjeket segítségül hívni, hisz ez kemény fizikai munka. Én is meglepődtem, hogy az enyém milyen ügyesen csinálja...
Szóval ha kinyújtottuk, akkor a fele területre egy kiskanállal kis kupacokat halmozunk a töltelékből, majd a tészta másik felét megkenjük ecsettel vízzel, és ráhajtjuk a töltelékes félre. Minden töltelék között simogassuk végig, hogy a levegő kijöjjön, majd derelyevágóval vágjunk kis négyzeteket.
A raviollikat bő, forró, lobogó vízben főzzük 5-8 percig, majd merjük ki és a szószba forgassuk meg őket. Tűzálló tálba rakjuk őket, majd a maradék szószt (nem nagyon fog maradni) öntsük a raviollik tetejére. Ezután mehet rá a reszelt füstölt sajt, és a sütőben 180 fokon légkeveréses programon süssük aranybarnára. Jó étvágyat!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése